Programjaink

Már rögtön az elején felkeltette az érdeklődésemet a kis történelmi kikacsintásaival és a részleg fejlődéséről tudhattunk meg bizonyos dolgokat. Ezután szembesültünk az igazsággal, mely nem újdonság senkinek, aki a napi híreket követi. Munkaerőhiány van, ez tény. Ami viszont meglepett, hogy a PwC-s felmérés alapján a projektet 85%-a azon áll, vagy bukik, hogy képesek-e találni szakképzett munkaerőt a feladatok elvégzésére. Ez számunkra, mint leendő munkavállalók számára jó hír, hiszen szerintem saját tapasztalatból is beszélhetek mikor azt mondom, lesz miből válogatnunk, ha kilépünk a munkaerőpiacra. Másrészről viszont a gazdaság ciklikusan fejlődik, és ki tudja, hogy a mostani jólétet nem-e fogja követni egy nagyon mély zuhanás, pont akkor, amikor „eljön a mi időnk?”

Az előadás viszont nem csupán érdekes volt, de számomra ez bírt az egyik legnagyobb hozzáadott értékkel is. Gondoljunk csak a vállalati életből kiemelt példákra, amelyek a rossz menedzsmentdöntésekről, a prioritásbeli különbségekről vagy a fiatalok világmegváltó attitűdjéről, illetve az online intim szféra és a vállalati kommunikáció metszetéről szóltak. Főleg ezek miatt az előremutató elképzelések miatt tartom fontosnak, hogy minél több hasonló előadót hívjunk el a jövőben, ugyanis ezekből az ötletekből merítve később mi is jobb döntéseket hozhatunk majd meg az üzleti életünk során illetve sokkal inkább kiismerjük a vállalatok praktikáit és tudatosabb fogyasztókká válhatunk.

Amit kiemelnék, és ami nekem a legtöbbet adta az egészből, az a Dávid kérdésére tőrténő feleletem mélyebb kifejtése. Szerintem itt fogalmazta meg a legfontosabb gondolatot, amiről így utólag látom, hogy végig az orrom előtt lebegett, többször fel is figyeltem rá, ám soha nem tulajdonítottam neki akkora jelentőséget, mint amekkorát kellett volna. Ez volt ugyanis az a gondolat, amelyből kiindulva igazán ráéreztem a nagybetűs „Business” lényegére, ami nem több, mint a szükségletek kielégítése. A profit csak egy melléktermék. Számtalanszor olvastam már könyvekben illetve az interneten, hallottam már róla sikeres vállalkozóktól, viszont ennyire még soha nem sikerült szöget ütnie a fejemben. Azóta teszem fel magamnak folyamatosan a kérdést..mi az a szolgáltatás, amire mindenkinek szüksége van és én képes vagyok ezt kielégíteni?

Csápai Ádám
2017. november 22.

A válasz: a világ változik. Még az ókori Görögországban született a ma ismert színház elődje. Gágyor Péter kifejtette, hogy az ókori Görög és Shakespeare alkotásai között a színház mintha eltorzult volna, ugyanis az előadások csak az emberek szórakozásvágyát elégítették ki. A Görög és Shakespeare-i színház még a művelődést preferálta, melyen az emberek szabadon kinyilvánították a nemtetszésüket is- ezt a mai színházakban csak elvétve látjuk. Megjegyzésként hozzátenném, hogy már a Római Birodalom idejében is végbement egy nagy változás, amikor bevezették a gladiátor ,,játékokat”, mely a színház egy deformált változata.

A probléma? Talán a közönség érettsége? Vagy elvárásával van a gond? Lehet, hogy csak erre van igény? Egy bizonyos pontig ez helyes, ám a közönség laikus.Számára ez ünnep. Kiöltözik, szépítkezik és élvezi a sokszor nem élvezhető darabot. Mindennek örül, amit kap, vagy azt hiszi ennek ilyennek kell lennie és nem emeli fel a hangját. Néha csak megjátssza az elégedettséget, mert fél, hogy csak ő nem értette. Ám az igazi katarzis nélkül nincs előadás…

Ezért is fontos, hogy a producer lelkiismerettel rendezzen darabot. Ha igazi katarzist szeretne, kerülnie kell az utánzást, úgyszintén a közhelyeket és a giccset, melyekre semmi esetre sem lehet alapozni. Sokszor a giccs értelmezés kérdése. Előadónk kiemelt egy példát, amikor egy sumér istenséget ábrázoltak. Az istenség egy oroszlán, kezén napkoronggal. Az előadáson viszont egy macska jelent meg egy gombolyaggal.

Itt el is jutottunk a rendezői ,,kötelességhez”. Gágyor Péter szerint csak akkor adjunk elő egy darabot, ha azzal van mondanivalónk. Kell, hogy adjunk valami újat, nem pedig az eredetit kell újra és újra feleleveníteni. Ilyenkor nem a történet deformálása megy végbe, hanem újraértelmezése, amikor a rendező valamire rá szeretne világítani és átadni valami fontosan a közönségnek. Ám nem szabad átesnünk a ló másik oldalára. Sokszor olyan előadásokat mutatnak be, melyek a jó ízlés határát súrolják. Ezeket ún.,,alternatív” színházak játszák. ,,Ha nincs mondanivalónk ne rendezzünk, nem lehet mindent ebbe belebeszélni!”-mondta a rendező, majd hozzátette: ,,Ez olyan, mint a foci, mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá!”

Előadásában kifejtette azt is, hogy a színházra, mint a szellem templomára kell gondolnunk. Mint összjáték hat az érzékszerveinkre. Fontos a díszlet, de nem elengedhetetlen. Sokszor a túldíszített színpaddal szeretnének valamit elrejteni. Azt is kihangsúlyozta, hogy nem létezik intellektuális színház, mert ezt mindenkinek értenie kell. Az előadás olyan, mint egy tálalt asztal és mindenki azt vesz belőle, amit akar, azaz úgy értelmezi, ahogy szeretné.

A színészet művészetére is kitért az idős rendező. Elmagyarázta, milyen belső őrlődés és öndegradáció megy végbe a színészekben az egyes szerepekkel való azonosulás közben. A színésznek meg kell értenie ésmegszeretnie az általa játszott karaktert, hogy hitelesen tudja előadni a rá bízott szerepet. Az előadás során fel kell adnia magát, mely nem természetes az emberi léleknek. Fontos a színész minden mozdulata, hiszen ami a színpadon történik, minden üzenetként hat a nézőtéren. Valamint azt is elárulta, hogy a darabok gyakorlása során olyan ,,intim” kapcsolat alakul ki a rendező és színész között, hogy szinte már tudja az egyik mit gondol a másik.

Amit az idők során megtanult a színházról Gágyor Péter, egy darabját átadta nekünk az előadásán. Komolysággal sorakoztatta fel mindazt, ami a színház javát szolgálja, illetve humorral világított rá mindarra, ami értékeit nem tartja tiszteletben. Ezután az előadás után azt hiszem én is új felfogással nézek majd meg egy színházi darabot.

Végh Dávid
2017. október 23.

Nagyon sokat nyerhetünk, ha bármilyen információcsomagból kritikai gondolkodás segítségével megpróbáljuk a megfelelő elemeket beilleszteni gondolkodásmódunkba, vagy csak egyszerűen az abból levont következtetéseinkből okulunk (valami hasonló jelenség figyelhető meg a – általában – társadalmi, szociológiai kutatások során: sokszor sokkal többet ér, hogyha kevés, de mélyreható interjút/vizsgálatot végzünk adott egyéneken, mint hogyha nagy létszámú kérdőíves tesztelést végzünk. Az utóbbi ugyanis valahol felületesebb, és kevésbé tudja alakítani az egyéni vélemény, nézőpont az eredményt, vagy magát a kutatás célját. Tehát néha hasznos, ha nem mi akarjuk meghatározni azt, „mit akarunk hallani”.)

Ahelyett, hogy arról halhattunk volna, konkrétan mi szükséges egy jó vállalkozás beindításához, inkább Truban személyes perspektívájából és gondolkodásmódjából kaptunk egy kis ízelítőt. Története során többször előfordult, hogy nem várt siker érte, vagy, hogy úgy vált eredményessé egy-egy projektje, hogy nem látta előre. Elgondolkodtató, hogy akkor vajon csak pusztán a szerencséjének, és a „jókor volt jó helyen” elvnek tudható be mindez? Szerintem nem. Bár tény, hogy szükséges egyfajta szerencse is egy adott kezdeményezés célba éréséhez (például nem rossz dolog a fejlett világba születni, alapvetően nem átlagon aluli anyagi háttérrel rendelkezni, a kétezres évek elején belevágni egy info/tech-es projektbe, amihez ugye az kellett, hogy az embernek programozáshoz legyen affinitása…), mégis szerintem minden közül a legfontosabb az az, hogy az emberben egyfajta megszállottság uralkodjon. Márpedig életútja erről tesz tanúbizonyságot - ha minden szónak hihetünk.

Egyébként Truban előadása egyben motiváló is – hiszen rámutat arra, hogy egyáltalán nem kilátástalan a helyzet itt Szlovákiában, és helyben is lehet nagyon alakítani. Valamit, ami túlmutat az áltag környékbeli produktumok minőségén.

Sokan felesleges időkitöltésnek minősítették terjedelmes monológjait, én azonban úgy gondolom, hogy az ember megismerése – még ha csak ilyen szinten is – fontos ahhoz, hogy megértsük sikerének titkát – nem kell mindennek magáról az adott sikeres vállalkozásról szólnia.

Kotiers Mihály

A végére Bottoni már azzal a kissé megszállott lelkesedéssel magyarázott, melyet csak a témájukat őszintén szerető tudósok képesek nyújtani. De ne szaladjunk még ennyire előre, nézzük, miről is szólt a hétfői előadás. Ahhoz, hogy jobban megértsük, miért nem teljesült be a ”89 után húsz évvel teljesen felzárkózunk a Nyugathoz” című vízió, érintőlegesen arról is beszélnünk kell, hogy milyen gazdasági stratégiák működtek a rendszer megváltódása előtt. A Szovjetunió végét részben az az átgondolatlan politika is okozta, mely önmagától elvont forrásokat a csatlós országok megtámogatására fordított.

A kilencvenes években nagy átalakulások zajlottak le. A Nyugatot vártuk, hogy segítő kezét, nyújtsa, de amikor eljött az idő, cserbenhagyott bennünket. A folyamatokban nem vállalt eléggé nagy szerepet, s mi közben nem vettük észre, hogy pont a nyugati rendszerek lebontása közben szeretnénk belépni közéjük. Bár 99-ben nagy volt az öröm, a tíz éves demokráciát és szabadságot ünnepelték, a gazdasági növekedés nem tudott megtörténni. Bottoni közben próbált meggyőzni arról, hogy a gazdasági folyamatok megítélésére a GDP a létező legjobb indikátor, s tekintve, hogy én a vele vitatkozó közgazdászoknak adok igazat, miszerint ez egy sokkal kompexebb dolog, annál, hogy egyetlen mutató alapján vonjunk le következtetéseket, ez a része a történetnek számomra kissé árnyalatlan maradt.

A kétezres éveket ezzel szemben sikeresnek ítélte, majd bekövetkezett a gazdasági válság, és meg is érkeztünk a jelenbe. Most kissé úgy érezhetjük, hogy Magyarország és Szlovákia stagnál, a Nyugathoz való felzárkózás pedig a végtelen távolba veszik. Mindeközben pont mi vagyunk azok, akik fenntartjuk a nyugati országokat, értékes emberi erőforrást szállítva nekik.

Kotiers Róza
2017. november 27.

Az igazságosság fogalma Kelet-Európában nem szerepel a közviták szótárában, ellentétben Nyugat-Európával. A rendszerváltás után meggyökeresedett nézet szerint az igazságosság relatív dolog, a kapitalizmus rendszerét nem is érdemes megkérdőjelezni. Pogátsa azonban felhívta a figyelmet John Rawls elméletére, aki azt állítja, hogy az igazságos társadalom az, amelyben mindenkinek megadatik az esély az érvényesülésre, függetlenül attól, hogy ki hova születik. A kérdés az, hogy vajon az újraelosztás nélküli, kizárólag piaci versenyen alapuló kapitalizmus az a gazdasági rendszer, ami ezt az igazságosság-eszményt biztosítani tudja. Pogátsa ítélete szerint egyértelműen nem.

A közgazdász úgy fogalmazott, hogy minél nagyobb egy társadalomban az újraelosztás mértéke, annál nagyobb esély nyílik a társadalmi felemelkedésre. Nyers piaci viszonyok között a gazdagok még gazdagabbak, a szegények viszont még szegényebbek lesznek. Thomas Piketty kutatásai is megerősítették, hogy az ’50-es, ’60-as években, amikor nagy volt az újraelosztás mértéke Nyugat-Európában, akkor érvényes volt, hogy az alulról kezdő, keményen dolgozó, vállalkozást alapító emberek képesek voltak kitörni abból a közegből, amibe beleszülettek. Mára azonban megváltozott a helyzet.

Miről szól az újraelosztás? Az újraelosztó állam nem úgy működik, hogy elvesszük a gazdagok pénzét, és odaadjuk a szegényeknek, akik azt megeszik – cáfolta Pogátsa a jóléti államokkal kapcsolatos mítoszt. Valójában a jóléti állam lényege az alul lévők humántőkéjébe történő befektetés (szociálpolitika, oktatásfejlesztés, felnőttképzés, közösségi közlekedés). Annak, aki egy zsákutcás faluban születik és nem állnak előtte sikeres mintákat, nem tud kapcsolati hálózatokat mozgósítani, nagyon korán determinált, hogy belőle egy sikertelen, alacsony keresetű személy lesz. Nem azért, mert ő maga így döntött, hanem az őt körülvevő környezeti struktúra miatt.

Két úton lehet keresni a társadalomban, profitból vagy bérből. A profit a kapitalizmus legközpontibb eleme, mert az emberek nyereséget szeretnének elérni. De miből is származik a profit? A profit nem egy kaszinó, ahol rajtunk kívülálló valószínűségek alapján dől el a siker – szögezte le a közgazdász. Nem is kizárólag az innováció díja, az olcsóbban termelő technológia jutalma, ahogy azt Joseph Schumpeter állítja. A kapitalista kánonban tabunak számító Karl Marx szerint a profit abból következik, hogy van egy bizonyos összetevője a termelésnek, ami eltér a többitől: ez pedig a munka. Profit akkor is keletkezik, amikor a munkaadó több termelést csikar ki a munkavallaló megvásárolt munkaidejéből, mint amennyit végül kifizet neki. Ha a bérek így jönnek létre, ahogy Marx állítja, akkor soha nem lesz elég tőkénk ahhoz, hogy versenyre kellhessünk azokkal, akik beleszületnek a vagyonba. Ezért van szükség újraelosztásra.

Arra a hallgatói kérdésre, hogy mi történik majd, ha az emberi munkát ki fogják váltani a robotok és algoritmusok, a közgazdász kifejtette, hogy az embertől emberig terjedő, ún. rózsaszíngalléros munkák jelenthetik az egyik alternatívát (például gyereknevelés, idősgondozás, pszichológiai gondozás). Sokkal több idejük lesz az embereknek arra, hogy egymásra figyeljenek, ami a mai túlhajtott korunk egyik alapproblémája.

Egy másik nézői felvetés arra reflektált, hogy igenis léteznek pozitív példák, amikor valaki halmozottan hátrányos helyzetből is képes volt kitörni saját erőfeszítései következtében, ezért az egyéni elhatározás szerepét hibás szemlélet volna alábecsülni. Pogátsa elismerte: vannak szabályt erősítő kivételek. A PISA-mérések ugyanakkor rámutatnak, hogy kultúrától függetlenül, azokban az országokban, ahol nincs újraelosztás, az alacsony jövedelmű családokban született gyereknek mindössze négy százaléka emelkedik ki. Soha nem tudjuk, hogy ez a négy százalék kitől kapott olyan esélyt, mikor érte olyan impulzus, ami a többieknek nem adatott meg. Az olimpiákon sem az előző olimpikonok gyerekei indulhatnak, ezért magától értetődőnek kellene lennie, hogy a gazdasági és kulturális elitnek is cserélődnie kell. Ha az alulról lévőknek csak négy a százhoz az esélye a felemelkedésre, akkor ott valami mély probléma van. A közgazdász a felzárkóztató finn oktatási rendszert állította példaként, ahol minden gyermek megkapja ugyanazokat az esélyeket, akár Helsinkiben, akár Lappföldön születik. Ennek a modellnek az alkalmazására Kelet-Európában sincs objektív akadálya.

Kovács Balázs
2017. május 22.

Mindenki számára egyértelmű, hogy csak úgy, mint a globális médiát, divatot, mainstream zenét, a világpiacot is vezető hatalomként uralja az USA. Nincs viszont annyira szem előtt, hogy Kína, mint egy kisöcsi, a háttérben a GDP-ből égbetörő legóvárat épít, és lassan, észrevétlenül nagytestvére fölé magasodik. Akik viszont mélyebben fürkészik a világgazdaság kisebb rezdüléseit is, már évekkel ezelőtt észrevehették, hogy az Egyesült- Államoknak új kihívója lépett színre a Távol-Keleten. Erre utal az a tény is, hogy míg az USA mindössze ötvenhat ország legfőbb gazdasági partnere, vetélytársa több, mint kétszer annyi állam kezét fogja.

Ebből háború lesz. Most már egyértelműen ki lehet mutatni, hogy a nagyhatalom mellé már felnőtt egy másik ország is, és a történelemből vett tapasztalatok azt mondják, hogy az ilyesmit szinte mindig fegyveres konfliktus által rendezett a világ. Egészen pontosan tizenhat hasonló esetből mindössze a negyedénél maradt fenn a béke állapota. Míg az előadás elején kissé populista módon a harmadik világháború előjelét vizionálta Salát, a végére, talán kicsit félvén, hogy a forradalmi lelkű fiataloknak csalódást okoz, mellékesen elhintette, hogy a két gazdasági vetélytárs egyébként teljesen összenőtt már egymással a piacon. Annyira komollyá nőtte ki magát ez a gazdasági egymástól való függés, és a rivalizálás ellenére is annyira kényelmes ez a biztonságos win-win szituáció, hogy a felek lényegében saját sírjukat ásnák ki, ha a másikra támadnak.

Legnagyobb sajnálatomra a belpolitikáról csak érintőlegesen beszéltünk, és én a helyi kultúrát is kicsit jobban beépítettem volna az előadásba, hogy meg tudjuk érteni a tőlünk oly elérhetetlenül távol élő nép és kormány lépéseit. Salát Gergely viszont még egy órán keresztül készségesen válaszolt az általunk feltett kérdésekre, így például elmagyarázta a közönségnek, hogy végül is ki lehet bírni a kommunista rendszert, ha az nem hamisított adatokat közöl száznegyven százalékos túlteljesítésről, hanem érdemi gazdasági növekedést hozó korrekt diktatúraként működik. A nyugati propaganda persze próbálja lehetőleg gyengének beállítani Kínát, az Index.hu oldalon is rendszeresen jelennek meg vészjósló cikkek az ország piacának összeomlásáról, de az igazságot már nem lehet sokáig elkendőzni. Kína stabil lábakon áll, és lassan meg is indul.

Kotiers Róza
2017. április 26.