A Pozsonyi Magyar Szakkollégium diákjai idén rekord számban vettek részt a jubileumi XX. Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Konferencián (FTDK). Több hallgatónk is dobogós helyezéssel zárta a konferenciát.
I. helyezést ért el Szalai Adrián „A közkiadási korlát alkotmányos dimenziója Szlovákiában” c. dolgozatával az Állam- és Jogtudományi és Társadalomtudományi Összevont Szekcióban, amit a szakmai zsűri OTDK-n való bemutatásra javasolt.
II. helyezést ért el Mihály Orsolya „A német nyelvtanulás iránti motiváció a szlovákiai gimnazistáknál” c. dolgozatával a Neveléstudományi és Tanulásmódszertan Összevont Szekcióban.
III. helyezést ért el Kontra Martin Róbert „A szlovákiai és a magyarországi öröklési jog elemzése és összehasonlítása”c. munkájával az Állam- és Jogtudományi és Társadalomtudományi Összevont Szekcióban.
Lénárt Dóra „Az Eurovíziós Dalfesztivál mint a soft power és a nemzetközi imázsépítés eszköze” c. dolgozatát a szakmai zsűri az OTDK-n való bemutatásra javasolta.
Alumnuszunk, Pastorek Veronika I. helyezést ért el „A névadás poétikája Borbély Szilárd műveiben (Kafka fia, Nincstelenek)” c. munkájával a Humán Tudományi Szekció Irodalomtudományi és Nyelvtudományi Tagozatban.
Hallgatóink nemcsak előadóként, hanem megfigyelőként is jelen voltak, ezzel megtéve az első lépéseket a tudományos pálya felé, inspirálódva egymás kutatásaiból.
Szívből gratulálunk hallgatóinknak a kiemelkedő szakmai teljesítményhez, és köszönjük felkészítő tanáraik odaadó munkáját!