Kik vagyunk?

Az intézményről

Az intézményről

A küldetésünk

Alapvető küldetésünk, hogy a pozsonyi magyar diákok képesek legyenek helytállni a 21. századi kihívásokkal szemben. Ezt a célt pedig több módon igyekszünk elérni. 

A képzésünket úgy építettük fel, hogy az egyetemi oktatást egészítse ki, hangsúlyt helyezve – az elméleti mellett – a gyakorlati tudásra is. Kurzusainknak köszönhetően a diákjaink olyan tudást és készségeket sajátítanak el, amelyek másutt nem találhatók meg ilyen formában. Előadásaink révén kiismerheted magad a legaktuálisabb társadalmi témákban és tudományos trendekben.

A Pozsonyi Magyar Szakkollégium működését tekintve egyszerre demokratikus diákszervezet és szakmai közösség. A szerveződés legapróbb szintjeitől egészen az intézményen belüli fórumokig a demokrácia alapelveivel is megismerkedik a szakkollégista diák. 

Mit csinálunk?

Teszünk a jövőnkért.

Úgy, hogy kurzusokra járunk, előadásokat látogatunk, vagy éppen vért adunk. Ismerd meg projektjeinket közelebbről, hogy megtudd, milyen lehetőségek várnak rád, ha szakkolis leszel.

Értékeinkről

Alapelveink

Közösség

Képzés

Kapcsolatok

Érték számunkra az összetartó közösség, ahol együtt tehetünk a jövőnkért. Fontos számunkra a gyakorlati képzés, amivel bebiztosíthatjuk, hogy helyt álljunk a modern kor kihívásaival szemben. Minden új emberi kapcsolat pedig boldog társasélet, de a biztos jövő záloga is.

Értékeinkről

Mit csinál egy szakkollégista?

Szakkollégiumi élet

Bentlakás

Minden sikeres jelentkező a szakkollégiumban bentlakásos helyre nyer felvételt, így csak az lehet szakkollégista, aki bent is lakik az egyetemi évei alatt. Ettől azonban nem kell félni: modern szobák, felszerelt közösségi terek, és igazi pozsonyi élmény vár mindenkit.

Milyen a szakkollégium felszereltsége?

A felvételt nyert diákok két- és háromágyas szobákra nyernek elhelyezést. Minden szobához saját konyhasarok áll rendelkezésre, tűzhellyel, hűtővel és fagyasztóval. Minden folyosónak saját mikrója is van. Szintén minden szobához, valamint szobaegységhez saját fürdőszoba (zuhanyzó/fürdőkád zuhanyzóval, WC) tartozik.

A közös helységek is a diákok igényeit szolgálják. Minden folyosó saját wifi-eléréssel rendelkezik. A szemináriumi teremben lehetőség van a csendes, nyugodt tanulásra, nyomtatásra és szkennelésre is. A szakkollégium saját könyvtárral is rendelkezik, egy-egy szak legköltségesebb tankönyveit is tartalmazza.

A mosókonyhában lehetőség van a közös mosógép használata révén mosásra is. Átalvó vendég fogadására a diák saját szobájában, vagy a közösségi szobában van lehetőség. A közösségi szoba továbbá a közös szórakozások, játékestek és filmestek színtere is egyben.

A Pozsonyi Magyar Szakkollégium épülete Pozsony belvárosában (Óváros) található, nyugodt helyen, mégis közel a fontos tömegközlekedési csomópontokhoz. Legközelebb, az épület mellett a Kapucinus utcai villamosmegálló (Kapucínska), valamint két percre a Zochova tömegközlekedési csomópont található. A szakkollégium elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy egyes egyetemek gyalogtávon (10-15 perc) belül elérhetők legyenek, valahányhoz pedig egyenes járat visz a kollégium épülete melletti megállókból.

Az intézményről

Az alapítványról

A Pozsonyi Magyar Szakkollégiumot a Pro Collegio Posoniensi alapítvány működteti. Célja az intézmény pénzügyi hátterének biztosítása, amiből a közösségi-szakmai programok finanszírozása valósul meg. Az alapítvány 2015 őszén alakult, a Diákhálózat egykori elnökének, Kotiers Róza közreműködésével. Az alapítvány fóruma a kuratórium, melynek elnöke Bauer Dávid.