2022. szeptember 8. és 11. között valósult meg a Pozsonyi Magyar Szakkollégium hagyományos csapatépítője Gombaszögön. Nemcsak azért bizonyult tökéletes választásnak a helyszín, mert a ködben úszó Gömör-Tornai-karszt hegyeinek festői látványára ébredhettünk (vagy térhettünk aludni – attól függ, ki mennyire bírta a strapát), hanem azért is, mert legtöbbünknek, dél-(nyugati) lévén sokat kellett utaznunk, hogy odajussunk. És hogy ebben mi volt a jó? Igaz, hogy az ülőizmaink megsínylették, azonban mivel kis csoportokba rendeződve, pár vállalkozó kedvű sofőrhöz csatlakozva száguldottunk végig a szerpentineken, bőven volt időnk már itt megkezdeni az ismerkedést.
A tábor rövid megnyitóval vette kezdetét, amelynek aláfestő zenéjeként a zuhogó eső és a tűz kellemes pattogása szolgált. Az érkezés napjának megkoronázása a helyhez méltóan gömöri finomságok fogyasztása volt – csak tátottuk a szánkat (és csorgattuk a nyálunkat), mikor tanulmányi vezetőnk, Voda Zsófi egy furcsa szerkezetből szalonnaolajat csepegtetett a „brindzás” kenyereinkre.
Másnap aztán elkezdődött a munka: Osika Judit és Mózer Bence nemcsak rendkívül nagy szakértelmű, hanem közvetlen és legfőképp irigylésre méltóan lelkes coachok még azoknak a bizalmát is rögtön elnyerték, akik eddig szkeptikusak voltak a csapatépítőkkel kapcsolatban. Szó szerint a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy a sikeres közös munka és egyáltalán a közösségben működés alapja a kölcsönös odafigyelés.
Arra is alkalom nyílt, hogy körbejárjuk a tábor helyszínét: Orosz Örs részletgazdag idegenvezetésének köszönhetően belekóstolhattunk például a jelenleg felújítás alatt álló pálos monostor és Andrássy-kúria történetébe. Természetesen a gombaszögi barlangot sem hagyhattuk ki – a szerencsésebbek még a híres foltos szalamandrával is találkozhattak az úton. Az éjféli doberdózások és hajnalig tartó bulizások is segítettek az összekovácsolódásban, melynek megpecsételése az avatás volt. Miután elismételtük az esküt és koccintottunk egyet, megkaptuk az okleveleinket és végre felfedődött előttünk a szobatársunk neve is.
Kinek könnyebben, kinek nehezebben ment a beilleszkedés, de Gombaszögön valamennyien megtettük az első lépést. Bizton állíthatom, hogy a három nap végére sikerült valamennyit leadnunk a képzeletbeli bőröndünk tartalmából és legalább egy kicsit közelebb jutottunk ahhoz az emberhez, akivé válni szeretnénk – és/vagy megtaláltuk azokat az embereket, akik ehhez hozzá tudnak majd segíteni. Napról napra szorosabbá válik a kötelék közöttünk és izgatottan várjuk a jövő szeptembert, hogy tanúi lehessünk annak, ahogy a következő szakkolis évfolyam tagjainak feszélyezettségét önfeledt jókedv váltja fel.
-Adél Benyovszky, elsős szakkollégista
